a bizalom nagy kincs...főleg,ha az enyémről van szó.vannak mákszemnyi pillanatok,mikor megcsillan bennem valami megmagyarázhatatlan nyugalom.egy szikrányi kis békesség.olyankor majdnem hitet vetek a szerelemben újra.de aztán mégsem.okos volt,ki rájött,hogy gyarló az ember.nem tudom lesz e valaha bennem annyi remény,ami megdönti a férfiakhoz kötött undort bennem.mert a szerelem úgy tűnik kevés ehhez.és ilyenkor tudok utálni mindenkit,aki a nőkhöz vonzódik,és gyűlölni az identitásom,mert én nem.nekem akkor is férfi kell,ha hányingerem is van a jellemüktől,akkor is.
4 évvel ezelőtt azt hittem,hogy ha jobban kiismerem őket,majd jobb lesz.úgy gondoltam,h akkor majd megértem,és kezelni tudom őket.hát kurva nagyot tévedtem.kiismertem őket.de megérteni nem fogom tudni soha.nem is akarom,nem akarom megérteni miért jó érzelmi hulladékokként élni.
persze,van,aki szerelmes,aki próbálkozik jó lenni,és nem tehet róla,h benne van az a férfi lelki mocsok,amitől én undorodom.őt tudom szeretni.de hogy megbízzak benne,az már egy másik dolog.
elképzelni sem tudom,h valaha meg tudok majd bízni a páromban.és ezért nagyon haragszom a múltamra.nem is a szerelmi csalódásokról,sértettségről,megcsalásokról van szó.hanem azok az apró kis mocskos dolgokról,amik csak akkor tünnek fel,amikor több pasason is felfedezed.életről,szexről,nőkről való vélekedés,stb...atomjaikra bontva mind ugyan olyanok,csak más körítéssel.
lehetséges,h mindennek az y kromoszoma az oka.alapjában véve is mutáció.lehetséges,hogy a ki nem fejlődött x lábacska okozza épp az érzelmi intelligencia hiányát?áh,olcsó vígasz lenne.
tehetnék ismét egy kamikáze mélyrepülést a szerelemben,csak az a gond,hogy az a kislányos naívság,ami ehhez kell,nyomtalanul kiégett belőlem.úgyhogy tőlem szokatlan módon inkább mondok egy imát az éghez,hogy adjon nekem bizalmat újra,amit az én Édesembe vethetek,és kíméljen meg most már a férfi nemben való szomorú csalódástól.Ámen.
XoXo
