Pest örömkönnyeiben fürösztve,nevetéstől könnyezve...mert rájöttem...rájöttem,hogy a barátság azon áll vagy bukik,hogy megbocsájtjuk e a hibákat...és mivel én egy megbocsájtó lény vagyok,maradt egy vasam,mert így a jobb...
és megint,már néha muszály nézni,hogy halni kész a nyár...
édes pesti nyár,boldoggá teszed a haldoklásom...
most mért folytogat a bőgés,ne kérdezd,ne kérdezd,hogy mért röhögök,hogy mért nem figyelek a racionális és realista elméleteidre,ne kérdezd,mért lebegek a föld fölött 10 méterrel,jobb itt a levegő,hidd el,szárnyaim próbálgatom,repülni akarok,szárnyalni a rózsaszín felhőim közt...csak táncolni tudok,ne kérd,hogy gondolkodjak,én csak érzek...ne halgass meg,nem kértem...csak hagyd,hogy eltáncoljam...
XOXO
