nagyon nem szeretek sok idő elteltével billentyűzetet ragadni....de ez egy vissza nem térőnek ígérkező,kihagyhatatlan alkalom. nehezen szokják az újjaim a gépelést...nem,itt nálam nem lesznek normális nagybetűs mondatkezdések soha.....
kitörni kívánó életeseményem csupán annyi,hogy érdekes barátságok köttetnek mostanság részemről...mármint az én részem elég elenyésző ezekben a kezdeményezésekben, ledöbbentő az emberek irántam táplált hirtelen,alapozatlan és feltétel nélküli bizalma...nem mintha szándékomban állna bárkiével is visszaélni,egyszerűen csak nem értem,mikor lett a homlokomra tetoválva,hogy MOND EL MI BÁNT. nincs vele bajom,félreértés ne essék,egy két ritka kivételt leszámítva egyáltalán nincs terhemre a tündérkeresztanya szerepe,csak a gondolattal nehéz megbirkóznom,hogy ennyien jó embernek gondolnak.
igaz,én vagyok a generációs híd jelenleg a 20as és 30as kollégáim közt.valamiért mégis inkább a 20asok életérzésével tudok még mindig azonosulni. és bár soha semmi nem lesz olyan,mint rég,mióta Spárta szétszakadt,azért kicsit jólesik ez a silány,de mégis valahol ugyan olyan csajos közeg.
rövid időn belül kellett lezárnom életemnek egy elég rövid,de nagyon meghatározó szakaszát....olyan intenzív 3 éven vagyok túl,hogy összegezni sem lennék képes. és talán a lezárás miatt csöppentem most olyan helyzetbe,hogy másokat hallgassak meg,akik épp ezen életszakaszukba vágnak bele. olyan szívesen mondanám neki,hogy hagyd a picsába,mert hidd el nem úgy fog alakulni,ahogy te azt most elképzeled,hogy nem éri meg,időpazarlás,sőt,saját magad elpazarlása,csak sérülni fogsz,majd később pofán vágnád magad (ahogyan most én is a régi önmagamat)....semmi értelme megmondanom. úgyis magától kell hogy rájöjjön. bár nekem senki nem mondta,mert nem volt mellettem senki olyan,mint amilyen most én vagyok. de ha lett volna sem hittem volna neki.
néha,de csak egészen ritkán büszke vagyok magamra,hogy olyan felnőtté válok,akire gyerekként szükségem lett volna...
