szeretem magamban hogy pillanatfoszlány alatt kapcsol át bennem valami,nem égetem,robbantom a hidat magam mögött,és már el is felejtem,hogy valaha is volt,mielőtt a hamvai földet érnének. felejtettem.mindent.ilyen könnyedén megy. A tükör előtt öltözik. Csupasz,Akár a frissen…

a húsod tépném,foggal körömmel,marcangolnám. az unalom agressziót szül...és én már unlak téged nagyon,nap mint nap,a bárgyú képed,a kifejthetetlen viselkedésed és a nézésed.AZT  a nézésed...ami idegesít és zavar,csak szólj már hozzám,de még sem teszed,se te se…

...a szívem.Jaj,a szívem,úgy fáj.... De nem fájhat. Csupa csupa értelmetlenségnek érzem az életem.Biztosa ezek azok a pillanatok,amiket majd valami hatalmas lelki megvilágosodás követ majd...de én baszottul csak sötétséget észlelek magamban. Némi üresség és hiányérzettel…

A hokefélkét várom...azt Te nagyon megszívod.és élvezni fogom. Nincs ihletem egyébként a lelkiszelektáláshoz,csak az unalom vezetett a billentyűzethez.Idegesít hogy nem tudom mi fog történni velem,hogy alakul az életem,És fogalmam nincs,hog ez most mért okoz ekkora…