a húsod tépném,foggal körömmel,marcangolnám.
az unalom agressziót szül...és én már unlak téged nagyon,nap mint nap,a bárgyú képed,a kifejthetetlen viselkedésed és a nézésed.AZT a nézésed...ami idegesít és zavar,csak szólj már hozzám,de még sem teszed,se te se én,és ez úgy szánalmas ahogy vagyunk te és én,külön külön ellenségnek sem nevezhető SEMMIK.
mert semmik vagyunk,és úgy is kezellek,mert semmi,amit érzek,tényleg semmi,és ez idegesít.dühösen könnyebb volt téged kezelni,de elutasítod azt is,hogy ignorállak,ez is csak látvány,tudom én,tudom milyen gyenge vagy.
megfoghatott téged valami,bár tudnám,hogy mi.egyből írtanám ki magamból gyökerestül,mert nem akarlak,létezni sem akarlak,egyszerűen szünni látni szeretnélek,megszűnni nekem és mindenkinek,kevés,hogy élvezzem a szenvedésed,a létezésed irritál már,idáig jutottunk,te és én,rövid idő alatt.kéken,szőkén,nem tudom minek teremtve,de sorsba fogva,bár kitörölhetném...
egyszer úgyis megöllek.
csak szólj már hozzám.kérlek.hogy végre ezt befejezzük.hogy leírjalak egy életre,örökre.
a hallgatásod a legnagyobb fegyvered a nők ellen,okos húzás,ezt beismerem.de elárultad magad a nézéseiddel.
azon nem tudsz bosszút állni,ami sosem volt a tiéd.csak magad ellen fordítani.velem sikerült.ügyes vagy kisherceg,fuss a rózsádért,ami nem ment meg.
mert én egyszer úgyis megöllek.
Marilyn halhatatlan.
XoXo
